6 tipp, ha először bérel irodát

 

Ha először bérel irodát, sok mindent meg kell fontolni annak érdekében, hogy megfelelő döntés szülessen. Ehhez adunk most tippeket. 

1. Saját hely vagy részmunkaidős iroda?

Ha alapjában véve egy kisebb csapattal, esetleg egyedül dolgozik otthonról, egy részmunkaidős iroda nagyszerű megoldás lehet. Itt össze tudnak gyűlni a megbeszélésekre, vagy elegáns, tökéletesen felszerelt körülmények között fogadhatja az ügyfeleit. Lehetőség van megosztott irodában kicsit kiszakadni az otthoni környezetből, vagy privát irodában elmélyedni a munkában.

Egy teljesen saját iroda bérbevétele már nagyobb elkötelezettséggel jár, ugyanakkor az általunk biztosított irodákat rugalmas bérleti konstrukciók mellett, teljes felszereltséggel veheti igénybe. Csupán a számítógépét kell hoznia.

2. Válasszon a munkatársak számára könnyen megközelíthető irodaházat!

Az, hogy hol helyezkedik el az iroda, az egyik legfontosabb kérdés. Ha már van egy csapata, akkor érdemes olyan helyet választani, amit könnyen meg tudnak közelíteni. Ha pedig nincsenek még munkatársak, gondolja át, hogy olyan helyen legyen az iroda, ami a tehetségek számára vonzó lehet.

A House of Business irodaházai Budapest egyik legfrekventáltabb helyén, az 5. kerületben helyezkednek el, így akár tömegközlekedéssel is könnyedén megközelíthetők.

3. Milyen kényelmi szolgáltatások vannak a közelben?

A csapata bizonyára értékelni fogja, ha van az iroda közelében egy jó étterem és kávézó. Szintén fontos, hogy azok a szolgáltatások, amiket rendszeresen igénybe vesznek, ne legyenek messze. Erről bővebben a Milyen előnyei vannak a prémium lokációnak, ha irodabérlésről van szó című cikkünkben olvashat. 

Az irodáink helyszíneit biztosító épületek kiváló étkezési lehetőséget biztosítanak, akár reggelizni, ebédelni vagy vacsorázni szeretne. Minden nap változatos menüből választhat. A Roosevelt Irodaház közelében, illetve a Bank Center Irodaházban található edzőterem kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy munka előtt, közben vagy után is törődhessen a testével. Nyomtatási és fénymásolási szolgáltatásokért pedig ki sem kell mozdulnia. 

4. Legyen szigorú költségvetése!

A helyszín mellett a költségek jelentik a legnagyobb fejtörést az irodabérlés során. Ne válasszon olyan irodát, mely miatt költségekbe verheti magát, s visszaveti vállalkozása növekedését. Döntsön egy összeg mellett még az előtt, hogy elkezdené a keresést. Szintén fontos, hogy a költségek átláthatók legyenek, hiszen sokan futnak bele abba, hogy a bérleti díjon felül ilyen-olyan dolgokért pluszban kell fizetni. Amennyiben előreláthatóan lesznek többletköltségek, ezekkel is kalkulálnunk kell. Mi a House of Businessnél ügyelünk arra, hogy irodáink bérleti konstrukciói átláthatók legyenek.

5. Kérjen tanácsot irodabérléskor!

Egy ingatlanügynök, egy irodabérlésben tapasztalt barát segíthet abban, hogy mire érdemes figyelni, hol érdemes körülnézni, hogy a megfelelő irodát megtalálja. Ha pedig rátalált már egy irodaházra, ami érdekes lehet, érdemes utánajárni az ottani bérlők véleményének. Honlapunkon megtalálja több bérlőnk véleményét is.

6. Keressen biztonságos épületet!

Annak érdekében, hogy Ön, a munkatársai, a felszerelés és a dokumentumok biztonságban legyenek, olyan helyet válasszon, ahol van biztonsági szolgálat munkaidőben – s azon túl is. A House of Business irodái olyan irodaházakban találhatók, ahol a biztonságról 7/24 gondoskodnak biztonsági őrökkel, illetve kamerákkal.