A 15 perces város ötlete

Nehéz szívvel emlékezünk vissza a pandémiás időszakra. Az egyre szigorodó korlátozásokra. Hogy csak feltétlenül szükségszerű távolságokat tehettünk meg, létfontosságú igényeink kielégítésére. Nem is gondolnánk, de ennek voltak pozitív hatásai is. Lelassultunk, átértékeltük, milyen sokat is jelent az idő. És talán éppen ezek a korlátozások adták meg a várostervezőknek az ötletet arra, hogy újragondolják, hogyan lehetne újraszervezni városainkat élhetőbb módon. Így jött a 15 perces város ötlete, amely a francia-kolumbiai tudós, Carlos Moreno találmánya. Lényege, hogy olyan városokat, városrészeket alakítanak ki, ahol minden alapvető szükségletet kielégíthetjük maximum 15 perces sétát vagy kerékpározást követően, mert az elérhető távolságban lévő szolgáltatások és munkahelyek ezt lehetővé teszik – ilyenformán jobb életminőséget hozva el.

A koncepció azt idealizálja, hogy a jövőbeli várostervezéseket arra kell összpontosítani, hogy biztosítsák az autómentes hozzáférést az alapvető szükségletekhez, például az egészséghez, az élelmiszerekhez, az iskolákhoz és a foglalkoztatáshoz az emberek lakóhelyétől számított 15 percen belül, akár gyalog, akár kerékpárral.

A 15 perces városötlet újragondolja, hogy a városlakók hogyan és mivel töltik az idejüket, elősegítve a lassabb, egészségesebb életvitelt. Az autók nélküli utcák ideje végre eljöhet. Ez kevesebb zajt és légszennyezést jelentene, több szabadidőt, amelyet nem a munkahelyekre való ingázással töltenének az emberek, hanem kapcsolataik ápolásával, szorosabb közösségeket eredményezve.

 

Hogyan változik a munkavégzés a 15 perces városkép szerint?

A drámai elmozdulás a távmunka felé a pandémiás időszakban megmutatta, hogy a „15 perces város” megvalósítható. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a járvány ösztönözte a vállalatok rugalmas munkavégzéshez való hozzáállásának megváltozását. A home office hosszú távon nem feltétlenül tartható, de a hibrid munkavégzési modellek egyre elterjedtebbé válhathat, mely továbbra is engedékenyebb a munkavállalókkal szemben.

A 15 perces városok gondolata tehát egyre nagyobb teret hódít világszerte, mivel egyre több vállalat veszi fel ezt a hibrid munkavégzési modellt. A rugalmas munkaterületek kulcsszerepet játszhatnak ebből fakadóan a 15 perces városok létrehozásában. A munkáltatók azon hajlandósága, hogy munkavállalóik rugalmas munkaterületekről vagy távolról dolgozhassanak, azt jelenti, hogy a 15 perces város koncepciója minden eddiginél közelebb kerülhet a valósághoz.

A jövő egyértelműen tehát a rugalmasan használható irodák felé mutat, amelyek a munkavállalók otthona közelében helyezkednek el, és így azok számukra 15 percen belül elérhetők. A munkáltató lehetővé teszi a munkavállaló számára például havi előre meghatározott számú munkanapon, hogy megválassza a munkavégzés helyét. A munkavállaló itt azon szolgáltatott irodák közül választhat, amellyel a vállalat egyszerre szerződésben áll, és amely a munkavállaló számára a lehető legkényelmesebben megközelíthető. Az irodában minden feltétel, infrastruktúra biztosított a zavartalan munkavégzéshez, tehát mégsem home office körülményekről beszélünk, hanem professzionális munkakörnyezetről, szorosan együttműködve a kollégákkal, de mégis megadva a munkavállaló számára a rugalmasságot, a választás lehetőségét a 15 perces „életmodell” szemlélete szerint.  

A House of Business Irodaházakban ez a modell már jelenleg is elérhető! A főváros három frekventált pontján található három irodaház bármelyike rendelkezésre áll egy összevont csomagajánlat keretében a bérlők számára. 5 vagy 10 napos csomagajánlatok értelmében a Roosevelt, a Bank Center és a Capital Square irodáit egyszerre használhatják a bérlő cégek tetszőlegesen, 5 napos csomag esetében 199 euro/hónap/fő, 10 napos csomag esetében 299 euro/hónap/fő ártól.
További részletekért keresse weboldalunkat www.houseofbusiness.hu

chatsimple