A stressz mindig is része volt a dolgozók életének, de a legújabb tanulmányok elképesztő méretű stressz-mutatókról szólnak, különösen az amerikaiak esetében. A megkérdezettek 33%-a számol be arról, hogy extrém mértékű stresszt tapasztal, 77%-uk pedig szintén az egészségét negatívan befolyásoló stresszre panaszkodik, tehát lényegében szinte minden ember/munkavállaló érintett a kérdésben. A bizonytalanság, a folyamatos küzdelem az egyre kevesebbnek tűnő idővel, a profit hajszolása mind riasztó mértékben emeli a munkával kapcsolatos stressz szintjét.

A különféle stresszkezelési technikák és „slow-down” módszerek célja egyöntetűen az, hogy könnyebben megküzdhessünk a változó világ kihívásaival, kiegyensúlyozottabbak legyünk az élet minden területén, és így a munkában is. A stresszkezelést étrend-kiegészítők fogyasztásával is segíthetjük, melyek kimutathatóan ellenállóbbá tesznek ellene. Mivel a legtöbbeknek nincs lehetőségük arra, hogy munkahelyet váltsanak, mint egy radikális módszer a stressz esetleges csökkentésére (esetleges, hiszen nem biztos, hogy az új munkahelyen mentesülnek alóla), így számukra lehet érdekes kipróbálni az alábbi módszereket.

A légző gyakorlatok, a rendszeres testmozás és elmélyült meditáció jó kezdet a stressz kiiktatására, és ha munkahelyet nem is tudunk váltani, de a kellemes munkakörnyezet, egy minden igényt kielégítő iroda is sokat segíthet, hogy minden munkanap pozitívan teljen.

És akkor nézzük az említett étrend-kiegészítőket, amelyek mérhetően javítják a stressz-szintet, a kognitív képességeket, és igen ígéretesek a tanulmányok szerint.

 

Táplálék-kiegészítők a munkával kapcsolatos stressz és szorongás csökkentésére

A munkával kapcsolatos stressz és szorongás rendkívül gyakori, de fontos különbséget tenni a jó és a rossz stressz között.
A jó stressz az a normális feszültségi szint/állapot, amely még a legegyszerűbb feladatokat is kíséri. A híres Yerkes-Dodson törvény szerint ez a típusú stressz jobb teljesítményre sarkall, mivel segít összpontosítani és motivál a fejlődésre, de a hiánya gyenge teljesítményhez vezethet.
Ezzel szemben a rossz stressz káros lehet az egészségi állapotra, szorongásos zavarokat okozhat. Ilyen rossz stressz lehet, ha a munkahelyen például naponta konfliktusba keveredünk.
A lakosság akár egyharmada is gyakran tapasztalja ezt a fajta „rossz stresszt”, és bizonyára keresik az „ellenszerét”. Jó alternatívát jelenthetnek az alábbi táplálék-kiegészítők:

 

  1. Magnézium

A stressz és a szorongás tüneteinek csökkentésére rendkívül hatékony a magnézium, mely fontos szerepet játszik az agy működésében. Kutatások szerint például az amerikaiak 75 százaléka nem jut elegendő magnéziumhoz a mindennapi étrendje által, ami hipomagneziához vezet (magnéziumhiányos állapotra), ezzel szorongást okozva vagy növelve azt. A magnézium fogyasztása táplálék-kiegészítőként naponta 350 mg mennyiségben naponta egyszer jótékony lehet.

 

  1. Levendula-kivonat

A levendulás illatpárnákat mindannyian ismerjük, a párna alá téve nyugtatóan hatnak, kellemesebb alvást ígérve. A levendula illata ugyanis önmagában is csökkenti a stressz tüneteit. A levendula-kivonat azonban rendkívül erős hatással éri el ugyanezt a feszültségoldást, de a szintetikus szerek/gyógyszerek káros hatása nélkül.

 

  1. Alfa-glicerofoszfokolin (Alfa-GPC)

Az alfa-GPC két fontos molekulából áll: kolinból és glicerofoszfátból. A kolin – amely megtalálható a tojásban – nélkülözhetetlen tápanyag az agy egészséges működéséhez. A glicerofoszfát pedig segít a kolin agyba szállításában.
Kutatási adatok szerint az Alpha-GPC-vel történő táplálék-kiegészítés növeli az agyban található vegyi anyag, az acetilkolin aktivitását. Az acetilkolint pedig az agy idegei használják az egymással való kommunikációra. Egy szó mint száz, az Alpha-GPC javítja az agy azon képességét, hogy hosszabb ideig koncentráljon összetett feladatokra,  valamint segíthet az öregedéssel együtt járó kognitív hanyatlás ellen is.

 

  1. Avena Sativa

Az Avena Sativa – más néven zabszalma kivonat – számos módon serkenti az agyműködést. Javíthatja a kognitív teljesítményt, a végrehajtó funkciókat, a térbeli munkamemóriát, a tanulási teljesítményt, és csökkentheti a stresszt.

 

  1. Bacopa Monnieri

Valószínűleg a legnépszerűbb a Bacopa Monnieri az úgynevezett „agyserkentő kiegészítők” listáján. A Bacopa egy gyógynövény, amelyet különféle neurológiai rendellenességek – elsősorban memóriazavarok – kezelésére használnak. A tudósok azonban igazolták, hogy étrend-kiegészítőként is használható, és elősegíti az agy neuronjainak növekedését valamint összekapcsolódását, ami javítja a memóriát.